Legújabb videók


Szeretet- és reményteljes, áldott, békés karácsonyt kívánok minden kárpátaljai magyar honfitársamnak, az új esztendőben pedig erőt, egészséget, sok szerencsét, boldogságot, nemzetünk ügye mellett kitartó hitet, felemelkedéséért való eredményes munkálkodást!

Dr. Brenzovics László,
a KMKSZ elnöke

37 millió hrivnya adót fizetett 2020-ban A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány (videó)

A KMKSZ Jótékonysági Alapítvány 2020-ban több mint 38 000 pályázatot fogadott be. Ebből 21 000 oktatási nevelési támogatás, több mint 8000 pedig szociális jellegű támogatás. Ez utóbbiba tartoznak a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók, illetve a kultúra területén tevékenykedők is. A kézhez kapott pénzből a nyertes pályázóknak már nem kell adózniuk, az alapítvány ugyanis az ukrán törvényeknek megfelelően levonta a szükséges […]

Bővebben

Kuleba a tervezett Szijjártó-látogatásról: fenéken billentjük, aki átlépi a vörös vonalakat

Kijev tervezi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatását, amelynek célja a kiút keresése abból a válságból, ami úgy keletkezett, hogy egyes magyarországi tisztségviselők beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a múlt évi választások idején – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál. A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „tervezzük a látogatást, vendégségbe várom […]

Bővebben

Végre elkezdődött az érdemi munka a Tiszaújlaki kistérségben

A többszörös és hosszan elnyúló egyeztetések, valamint tárgyalások a pártok között végre eredményre vezettek a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban, így elkezdődhetett a konstruktív munka a kistérség életében. Január 11-re összehívták a tanács nyolcadik plenáris ülését, amelyen 23 képviselő jelent meg, akik a következő kérdésekről döntöttek, illetve hagyták jóvá azokat: az oktatási osztály létrehozásáról, a vezetői szabályzat […]

Bővebben

„A támogatásaink a kárpátaljai emberek életét segítik, egyúttal Ukrajna érdekeit is szolgálják”

Interjú Barta Józseffel, a KMKSZ alelnökével Politikai boszorkányüldözés folyik a KMKSZ ellen, szeparatizmussal vádolják az elnökét és jótékonysági alapítványait. Közben a Szövetség történelmi sikert ért el az októberi önkormányzati választásokon, a hatalom mégis megakadályozta, hogy a magyar frakció újra a koalíció része lehessen a Kárpátaljai Megyei Tanácsban. A kialakult helyzet részleteiről, illetve a korábbi megyei […]

Bővebben

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megdöbbenéssel olvasta és határozottan visszautasítja Petruska István – a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal  nemrég leváltott elnöke, leendő kormányzóhelyettes – Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondottakat. Hibásnak és félrevezetőnek tartjuk azt az állítást, hogy az Ukrajna és Magyarország között megromlott kapcsolatok oka a nem megfelelő magyar kisebbségpolitika lenne. Egyrészt azért, […]

Bővebben
További bejegyzések